nikola varázslatos házinaptára

végre megtaláltam azt a pontot az Ok Computeren, ahol ki lehet kapcsolni. Hát nem a lemez elején van, hogy baszná meg. Ebben az évben az eddigi kb. húsz hétből mondjuk 4 volt jó. az ilyen arányok egyrészt indokolják, hogy az ember sok radioheadet hallgasson, másrészt felvetik a kérdést, hogy voltaképpen mi az amitől jobb lenne. (mert  igazi problémám, ami megoldódhatna, az nincs)

az előbb lesöpörtem egy szempillát az arcomról, majd visszamentem a fürdőszobába megkeresni, hogy ráfújhassak. a további történéseket inkább nem osztanám meg, maradjunk annyiban, hogy egyszeri eset volt.

Nem elég, hogy hamarosan minden valószínűség szerint át kell állnom a fényevésre, egyéb gondok is vannak: a rosszra való hajlam elhatalmasodása, egyelőre morális dilemmák tömkelegével.

mikor nyitom meg a blogot? amikor egy óra alvás után felébredek éjjel.

a helyzet  többé-kevésbé kilátástalan: sétálni nem tudok, mert mindenem fáj a tegnapi mókától, amit egyébként kicsit sem bánok; filmet nézni, olvasni nincs türelmem, marad a kínkeserves várakozás arra, hogy végre holnap legyen. az jó lesz.

van egy növényem mostmár: nagyon jól néz ki, de ha van ilyen, akkor egy kicsit beképzelt és olyan suta, ahogy ott dekkol az ablak előtt. egészen furcsa, de nem szivesen gyújtok rá a közelében.

reggel: fotókat csináltam és mikor visszafeküdtem fényképeket álmodtam. micsoda ostobaság, sosem érdekelt, de ma ráflesseltem

délben:eldöntöttem, hogy ma nem dolgozom, leszámítva az estit, ami nem is munka; ezzel vakvágányra került a nap, de rámfért,szarul voltam. annyira, hogy felhívtam a-t

délután:átjött A. ölelgettük egymást egy óráig. mindennél jobban ragaszkodom a személyéhez és akkor most egy hónapig macska sem fog kelleni, ha a pszichológusoknak van igaza, miszerint x mennyiségű fizikai érintkezésre szüksége van az embernek.

este:m először adott okot arra, hogy a személye is meghasson; nem segg. mondjuk, kár.

éjjel: van. most ment el kriszta. nem tudtam meggyőzni róla, hogy a balti tenger jobb, mint a földközi, de legalább talán lesz munkája: rigában. örülök neki. meg neki is, holott évek óta nincsenek új megfejtések ha találkozunk.

A azt ígérte, hogy ma nem lesznek rémálmaim: megyek tesztelni.

már megint varsóban jártam. fel nem foghatom, hogy álmomban mi dolgom van ott folyton: elvetemült egy város, nem lehet megjegyezni az utcaneveket. legközelebb azért szivesebben mennék a tengerre; ha már horrorfilmeket nézek, legalább a szetting lenne kellemes.

igenigen, hajnali post-rémálom blogolás; és mivel nem segít és már úgyis terveztem, hát elmegyek futni; és ha az sem segít, akkor kénytelen leszek elkezdeni valamiféle saját érzelmi életet élni.

pár csaj, bár nincs tudatában, akkor mondja, hogy magányos, ha nincs körülötte egy darab olyan ember, aki minden, de mindenről tud, ami folyik az életében. általában azt szeretnék, ha ez egy férfi lenne, de jobb híján én is alkalmas vagyok a feladat ellátására. végülis nem bánom, de igazából nem értem, mire jó mindent megosztani... mert ha valamiféle biztonságérzetet adna, akkor oké, dehát a hülye is látja, hogy még véletlenül sem.

log:anyám felhívott délben, hogy átjönne. mondom jó. este hatkor felhívtam, de nem vette fel. tizenegykor sem. jó, hogy szólt.                                                              általában az ilyen húzásokkal a végtelenségig feldühít, de újabban egy kicsit már szórakoztat is.

ha még egyszer meglátom valamiben, amit elvileg én írtam, azt, hogy "íme", akkor elmegyek péknek.

tizenhárom perc van hátra a szombat estéig. haj, köröm, hangulat rendben, csak az aggaszt, hogy egy orbitális type one error után nem követek e el egy type 2-t is. whatever, na lássuk mici új pasiját először is.

nem tudom, hogyan sikerült, de háromfelé elígérkeztem ma este és mégis itthon maradok: ezúttal nem úgy, hogy közben furdal a lelkiismeret,  mert  nem merem felvenni a telefont és ezáltal haragszom arra, akit én szivatok meg, hanem teljesen nyugodtan és békésen, ugyanis minden irányba szépen megírtam, hogy nincs kedvem.

helyette megírtam egy cikket a női pornóról, megnéztem egy filmet a kognitív "érzékcsalódásokról", pirosra lakkoztam a körmöm és teletömtem magam pocket coffeval. számításaim szerint 11:30 körül fogok elkezdeni unatkozni, de addig kiélvezem.

"a női pornó egy kulturális háló, amit ki kell feszíteni és bele kell esni". ezt mondta nekem az előbb nff, ami azért jó, mert inkább feszegetek neki bármilyen hálót,(sőt, igazából akármit) mint hogy máshol elvesszen a téma mindenkinek megfelelni akarásban.

egyébként meg visszatért belém az élet, vagy ahogy mici megfogalmazta: visszagerdásodtam. halleluja.

eltörtem a borospoharat, magamra öntöttem a kávét, nekimentem az ajtófélfának és a boltban hagytam a mosóport, amit vettem. ha most pár évvel ezelőtt lenne, akkor azt mondanám, hogy biztos agydaganatom van, most viszont nem tudom minek betudni ezt az érthetetlen mértékű balekságot. levonszolom az élettelen puhos testet sétálni, hátha attól hajlandó lesz kicsit jobban együtt működni.mondjuk futtatni kéne, csak rettenetmód félek tőle, hogy már nem alkalmas rá.

Az élet valóban harmincon túl kezdődik: volt egy "first"-öm céges buliban magamat menthetetlenül elsírásban. pazar: ki gondolta volna, hogy vénségemre elpuhányodok? Azzal vagyok elfoglalva, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges, és, hogy nem valami hormonális oka lehetett-e annak az egyébként két másodpercet nem meghaladó momentumnak, amikor elvesztettem a fonalat, de mindeközben a háttérben mintha továbbra is futna az "auch", aminek következtében tegnap jó nagy baromságokat csináltam, most pedig egyszerűen befordultam.

jó részek: üstdob-fúvósok az első felvonás végén, (nem csoda, h hitler szerette wagnert, én is szeretem.) taxiban joy division, egy kicsi eső végre ebben a kurva esőmentes korhadó városban, bosszúállás az asztalon.

fáj a hátam.

állítólag két kínai sír volt a fiumei úton 2007-ben. a kínaiak hazamennek meghalni általában és csak a papírjaik kerülnek vissza ide. azt a kettőt meg biztos megölték. hát jó.

én pedig fázom, és a letargia elűzésére tett kísérleteim annyira hatástalanok, hogy

ha másban kurvára nem is, de önfegyelemben jó voltam: mivel újra tolom az énblogolást, azonnal meg akartam írni, h végül kioffoltam egy sztoriból, de azért előtte összegyűtöttem a cikk és video javaslataimat. egész nap attól irtóztam, hogy ezt még meg kell csinálni. egész nap nyomasztott.

bár ugye nem pont ezt akartam megírni, de "azt" már megbeszéltem a másik szereplővel és inkább nem ismételném magam magamnak.

ja de basszus, nem én offoltam ki.

azért vicces vagyok; még jó, hogy rajtakaptam magam, ahogy ferdítek.

miért is lenne különben rossz érzésem? elképesztő az egész.

orsi, pls dont ask és pls dont comment.:)