nikola varázslatos házinaptára

nem tudom megkímélni őket, sem magamat. még megvigasztalni sem, de várom a nyarat: hőségben nem dermed bele az emberbe a rossz. ittam egy kávét az előbb, hogy ébren tudjak lenni egy kicsit egyedül, és most semlges és egyszerre intenzív minden. azt hiszem ez a legjobb állapot. rostropovich szaggat szivet közben precízen, én meg sosem fogok elfáradni.

arra ébredtem fél órával ezelőtt, hogy nem érzem jól itt magam, és akarok egy "otthont" magamnak. felettébb gyanús és persze valójában a legkevésbé sem lakhatási, hanem érzelmi kérdés.

amit önnállóságnak képzeltem, az csak cselekvési autonómia és szabadság volt, mert úgy volt, hogy bármit megtehetek, ha bajba keverem magam, akkor ott a d  (vagy m, vagy mm, vagy b, vagy akárki, de elsősorban mindenképp a d, csak ő most inkább nem) és azonnal kihúz a belőle; semmit nem kérdez és nem kér cserébe, legfeljebb elnéző mosollyal megjegyzi, hogy megint túl messzire repült a vakmerő kismadár és a világ végéről kell hazahozni kocsival, vagy adni kell neki egy rakás pénzt, vagy elsimítani a felfordulást, amit okozott. ezeket  a szitukat most kapcsoltam össze azokkal, amikor d azt magyarázta, hogy én azt képzelem, hogy mindent megtehetek és nem lesz semmi következménye ill., hogy felsőbbrendűnek tartom magam azért, mert a sors sosem tudott még igazán lecsapni rám, és, hogy azt hiszem, hogy az pont elég mindenre az életben, ha csicsergek, szórakoztatok és követelőzöm, mert eddig még mindenki azt csinálta, amit akartam. (erre olyan arrogánsan reagáltam, hogy igazából csodálom, hogy nem röhögött körbe vagy pofozott fel)

egyébként pedig igaza volt, vagyis van neki. én valóban nem akarok előre gondolkodni, pénzt beosztani, és valóban nem akarok unalmas és felelősségteljes dolgokkal törődni. azt akarom, hogy ezeket valaki intézze helyettem, (de úgy, hogy az közben neki jó legyen) hogy én közben tudjak "röpködni". ha nem nő lennék és a férfiak nem kényeztettek volna el a teljes felelőtlenség lehetőségének luxusával, akkor biztos nem lennék ilyen léha. igazából nem is az ő ítélkezésüktől tartok, mert ők ezt "elnézik", vagy valahogy elhiszik, hogy ez így van rendjén, hanem a nőkétől, akik azt hiszik, hogy én gonosz vagyok és kihasználom a férfiakat. (pedig nem: úgy szeretem őket, ahogy a nőket sosem tudnám. alulról, mert erősek, stabilak,és sokkal jobban tudnak szeretni nálam; felülről, mert néha kicsinyesek és unalmasak, de mindenképp sokkal több szállal tudok hozzájuk kapcsolódni, mint a nőkhöz.)

ezt az egészet azért volt érdemes átgondolni, hogy biztos lehessek abban, hogy nem buggyantam meg és nem fogok holnap rohanni lakást venni. de most tényleg: hogy nézne az ki, hogy sorban állnék egy bankban és olyan papírokat kéne kitöltenem, amikhez nincsen türelmem és különbenis...utálom a neonfényt meg a bankos kisasszonyokat.

jaigen: tegnap még mindenkit utáltam, de ma már legalább a barátaimat szeretem. úgyhogy visszafekszem.

a csempére bambán mosolyogtam a kádban, most meg fürdőköpenyben táncikálok brucera. reggel nagymama voltam, most meg tizenkettő vagyok.

viszont: kriminális, ami nálam háztartás címszó alatt folyik. holnap mindent beszerzek, ami kell, csak ma már nem lehet és különbenis, még ki kell találnom, hogy kit tisztelek meg a szórakoztató társaságommal és szürke csipkés melegítőfelsőmmel este.

A villanytűzhely olyan hangot ad ki, mint egy lélegeztetőgép. azzal fűtök be, mert arra értem haza, hogy nyitva felejtettem az ablakot. próbálok azonos ütemben "levegőt venni" vele, hogy ne érzezzem magam egyedül, de lassú nekem: én fulladozok, ő meg biztos hiperventillálna, ha részt tudna venni a játékban. 

 most próbálom sterilizálni az agyamat;egész nap nagyapám halálán stresszelek: nem akarom, hogy világ hirtelen orbitális villamossá váljon, amiről nem lehet leszállni. (mert most már így képzelem el) zavaros: nincsen szükségem rá, hogy gyakran beszéljünk, vagy, hogy lássam, de az, hogy létezik, viszonyítási pont ahhoz, hogy én is létezem és ez az érzet csúszik ki a kezeim közül. vagyis fog, de én előrelátó vagyok...hét éves koromóta készülök. (ez nem tartozik ide, de az "előrelátás" másik megnyilvánulása, hogy előre szoktam bosszút állni, ha félek a "bűntény"bekövetkezésétől. sőt, a legtöbb olyan húzásom, amit a "valódi köcsögség" jelzővel lehetne illetni, ennek a jelenségnek a következménye.)

attól tartok, hogy valójában várom, hogy meghaljon, hogy tudjam mi lesz és ne kelljen spekulálnom ezen. (micsoda szerencse, hogy idáig már nem fogja ezt olvasni senki. ez rossz.)

itt van velem az a. nagyon édes. legszivesebben megzabálnám, de inkább mégis blogot írok. ennek is megvan az oka. azt most fejtem ki, mert mi közötök hozzá, sőt, lehet, hogy inkább bezárom ezt az ablakot és kinyitom a sliccét.

játszom a gondolattal, hogy kimegyek afrikába vöröskeresztesnek. ott legalább nem érteném, hogy mit mondanak és semmi másra nem kéne odafigyelnem, minthogy mindig legyen elegendő napszemüvegem. mezítláb császkálnék, megtanulnék injekciót beadni, vizet csiholni párából és levelekből, bennszülöttekkel szeretkeznék és megnőne a hajam is. azt hiszem soha többet nem szólalnék meg.

túl sok energiát emészt fel, hogy elfogadhatóan működjek,de mivel lusta vagyok és gyáva, igyekeznem kell.

semmi kedvem és ihletem nincs írni, de elaludt a kanapémon b (közéspsúlyos gerincferdülést állapítottam meg nála) és várok egy kicsit, hátha magától összekapja magát. ha jól értelmeztem, valami nyugtató bevétele lehet a jelenség oka.

egyébként nincs semmi: indifferens vagyok, lehet, hogy félelemből, vagy fáradtságból. mindegy.

alvás: 5-9; 13-16; 20-22; 3-4.30.- kábé tíz óra/24. most arra ébredtem fel, hogy éppen elalszom. nem  tudok bosszantóbb állapotot elképzelni, mint azt, hogy az elalvás zuhanásos pillanatában egy másodpercre gyomorszájon vág a szorongás és ettől felébredek; ha jól ítélem meg, akkor ez percenkénti ciklusokban ismétlődik, addig amíg annyira ki nem merülök tőle, hogy vagy felkelek, vagy elalszom.

hónapok óta nem volt ez.

a cukor pedig elfogyott; ez csak tetézi a helyzetet.